Három meghatározó kvalitás a mindennapokban csoportos órákat tartó edzőknek

Nem véletlen, hogy manapság egyre többen döntenek úgy, hogy az otthoni edzés helyett a csoportos órákat választják, ha testmozgásról van szó. Ennek fő oka, hogy az emberek nagy részének szüksége van a folyamatos motivációra, melyet leginkább a csoporttársak, és egy jó edző tudnak hétről hétre biztosítani számukra.

De mik azok a tulajdonságok, melyek egy edzőt igazán hitelessé, és követendő karakterré tesznek egy vendég szemében? Az alábbi írásban megpróbáljuk összefoglalni azokat az alapvető jellemvonásokat, melyek hozzásegítenek ahhoz, hogy kiemelkedj a konkurencia tengeréből, és a kliensek versenytársaiddal szemben a Te szolgáltatásaid mellett kötelezzék el magukat!

Jó vezető vagy

Az emberek nagy része, ha eredmények eléréséről van szó, igényli az irányítást. A legtöbben azért kezdenek bele a rendszeres edzésbe, mert szeretnének azzal elérni valamit a mindennapi életben. A látványos hatást azonban sokszor nehéz egyedül megvalósítani.

A hatékony munkához szükség van egy karizmatikus figurára, aki megfelelő instrukciók mellet segíti az előrelépést, és szakmai tudásával hozzájárul a mindennapos fejlődéshez. Edzőként képesnek kell lenned arra, hogy viselkedéseddel motiváld kuncsaftjaidat, segítsd őket tanácsokkal és személyes példákkal, és legfőképp segíts nekik abban, hogy sikerüljön megtalálniuk önmagukat a testmozgásban.

Kicsattansz az energiától

Minél nagyobb erőbedobással és lelkesedéssel vezényled óráidat, vendégeid annál jobban imádni fogják a közös testmozgást. Függetlenül attól, hány edzést vezényelsz le egy nap, mindegyik kuncsaftod megérdemli a teljes lelkesedésed és a pozitív energiák érezhető áramlását.

Te vagy az az ember, akitől óráról órára erőt merítenek ahhoz, hogy elérjék távlati céljaikat, hát viselkedj is példaértékűen! Hiszen ki más jelenthetnek igazán jó példát az életben, mint egy energikus, munkája iránt elkötelezett és lelkes ember, akinek saját céljai mellett a legfontosabb, hogy segítsen másokon?

Tudsz bánni az emberekkel

A megfelelő kommunikáció, mint az élet legtöbb területén, az edzői munkakörben is kulcsfontosságú. Fontos, hogy az órák során, illetve az edzéseken kívül is megtaláld a megfelelő hangot vendégeiddel. Az órák megszervezése és instruálása is teljes embert kíván, a hatékony kommunikáció pedig nagymértékű empátiát, jó tárgyalóképességet, valamint megfelelő elkötelezettséget igényel.

A Spomoco hasznos funkcióinak köszönhetően mind a szervezés, mind pedig kuncsaftjaid motiválása során segít abban, hogy egyszerűen, mégis hatékonyan kommunikáljatok egymással, és igazán megbízható, szerethető edzőként emelkedj versenytársaid fölé!

Regisztrálok a spomoco®-ba

Ha tetszett a cikkünk, vagy úgy gondolod, hogy más számára is érdekes lehet, oszd meg itt:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük