Ezért kapósabb az edzői karrier, mint egy irodai állás

Az általunk választott hivatás alapjaiban határozza meg mindennapjainkat. Mivel életünk nagyjából egyharmadát munkával töltjük, így foglalkozásunk ugyanúgy hatással van stressz-szintünkre, mint boldogságunkra, és alapvető életminőségünkre is. Nem véletlen, hogy napjainkban egyre többen kezdenek vállalkozásba, és döntenek úgy, hogy legyen bármilyen körülményes is, de az álmaik útjára lépnek.

Az edzői karrier valódi álommunka lehet azok számára, akiknek mindene a mozgás, és elképzelni sem tudnák, hogy egész nap egy neonfénnyel megvilágított irodában görnyedjenek a vibráló monitort bámulva. Az alábbi, rövid bejegyzésben összegyűjtöttük a legnagyobb előnyeit annak, ha valaki trénerként keresi a kenyerét.

A saját malmodra hajtod a vizet

Az edzői munka azért is igényel kiemelkedő elhivatottságot, mert trénerként élő, lélegző, hús-vér emberek számára nyújtasz szolgáltatásokat. Ezekkel a szolgáltatásaiddal pedig értéket teremtesz, és fizetésedet azért kapod, mert amit csinálsz, valóban hasznos a kuncsaftjaid számára.

A szabadúszó lét legszebb velejárója tehát, hogy béredért valóban meg kell dolgoznod. De ne aggódj, nincs nagyobb öröm a világon, mint amit a jól végzett munkáért kapott, megérdemelt elismerés és jutalom jelent!

Változatos munka

Minden egyes nap ugyanazok feladatok. Unalmas számlák, táblázatok, papírmunka és türelmetlen ügyfelek. Sokaknak lehet ismerős a régi, jól bevált, vagy inkább ránk erőltetett képlet. Az irodai munkakörben végzett feladatok monotonitása rövid időn belül képes kiégetni az embert, és nem csak a munkától, de az élettől is könnyedén elveheti a kedvünk.

Edzőnek lenni ezzel szemben pörgős, változatos hivatás. Folyamatosan mozgásban vagy, új arcokkal találkozol, új kollégákat ismerhetsz meg, és mindezek mellett azzal foglalkozhatsz, amit a leginkább szeretsz csinálni: a testmozgással, a tanulással, fitnesz-világot és szakterületedet érintő trendek magadba szívásával és továbbadásával.

Szabadúszó trénerként nem vagy szakmai keretek közé zárva, szabadjára engedheted fantáziád, és a magad ura lehetsz. Edzéseid menetét is úgy építheted fel, ahogyan szaktudásodhoz mérten a legjobbnak és legeredményesebbnek ítéled meg őket. Mi ez, ha nem egy valódi kaland, óriási kihívás?

Egyetlen dologra kell csak igazán odafigyelned: mindig légy szakmailag megbízható, és ne csak saját érdekeid tartsd szem előtt. Legyen mindig a vendég az első, és dolgozz úgy, hogy a munka mindkettőtök számára élvezetes legyen, és kielégítő eredményt hozzon!

Saját időbeosztás

Sokan vágynak arra, hogy ne kelljen napról napra megfelelniük a főnökeik elvárásainak. Hogy ne legyen szigorú munkahelyi szabályok által regulázott időbeosztásuk, és ha szükséges, teendőiknek és igényeiknek megfelelően tervezhessék meg időbeosztásukat.

Mivel szabadúszó edzőként a saját magad főnöke vagy, azon kiváltságosok egyike lehetsz, akik saját maguknak szabhatják meg munkával kapcsolatos feltételeiket. Ez elsőre rendkívül csábítóan hangzik, azonban tudnod kell azt is, hogy rengeteg felelősséggel és lemondással is együtt járhat.

Időbeosztásod megszervezése során ugyanis gondolnod kell az aktív munkaórákon kívüli feladatokra, a papírmunkára, könyvelésre, az órák gyakorlatainak összeállítására, és a folyamatos fejlődésre is.

Ez egyszerre soknak tűnhet, és jogosan érezheted úgy, hogy átvertek: a főnök nélküli élet több szabadidőt rabol el tőled, mint azok a feladatok, amik egy átlagos, napi nyolc órás munkakörrel együtt járnak. Azonban, ha ügyesen szervezed a hétköznapjaid, rengeteg értékes időt spórolhatsz magadnak.

A Spomoco naptárkezelő alkalmazása nem csak az óráid időpontjainak szervezésében és az azokkal járó feladatok kezelésében segít, de a papírmunka által rád nehezedő terheket is képes levenni a válladról.

A hála és az elismerés mindent megér

Edzőként vendégeid sikere a Te sikeredet is jelenti. Az edzői munka éppen ezért a világ egyik leghálásabb hivatása.

Trénerként úgy segíthetsz másokon, hogy nem csak motiválod őket, de részese lehetsz folyamatos fejlődésüknek, mentorként egyengetheted útjukat a céljaik elérése felé vezető úton. Ez az a tudat, ami olyannyira nagyszerűvé és kiemelkedően élvezetessé teszi ezt a szakmát a legtöbb ember számára.

Ha nap, mint nap emberekkel dolgozol, az teljesen más, mint a papírmunka és habár az általad nyújtott szolgáltatások anyagi juttatás ellenében vehetők igénybe, tudnod kell azt, hogy az értük kapott hála és elismerés az, ami igazán sokat jelent, ez pedig megfizethetetlen!

Regisztrálok a spomoco®-ba

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük