3 motivációs tipp, hogy a nyári forróságban se okozzon gondot az edzés

3 motivációs tipp, hogy a nyári forróságban se okozzon gondot az edzés

A rendszeres edzési rutint tartani sokak számára nem könnyű feladat. A nyári kánikulában, a vakáció idején pedig még a megszokottnál is nagyobb kihívást jelent. Egy-két hét kikapcsolódás persze sosem árt, azonban, ha az ember nem figyel oda, ebből könnyen lehet egy hónap kimaradás, majd kettő, végül pedig a megszokott testmozgás teljesen elhagyása is.

Az alábbi bejegyzésben mutatunk néhány tippet, mely segíthet vendégeidnek abban, hogy forró, nyári hetekben is mindig motiváltak és lelkesek maradjanak a rendszeres edzést illetően!

A légkondi a barátunk

A kánikula időszakában sokan a hűvös szobából sem merik kitenni a lábukat, a gondolattól pedig, hogy órákon át izzadjanak egy levegőtlen teremben, egyenesen égnek áll a hátukon a szőr. Teljesen érthető persze, hogy az edzőtermi klíma hiánya demotiváló jelleggel hat az emberre. A harminc fok feletti melegben ugyanis nem csak gyorsabban fáradunk, de hamarabb dehidratálódunk is.

Annak érdekében, hogy vendégeid nyáron is lelkesen látogassák óráidat, érdemes a csoportos edzéseket olyan terembe szervezned, ahol a megfelelő légkondicionálás megoldott, és a levegőztetés a forró, nyári napokon sem jelent problémát. Az sem utolsó szempont, ha az órák után a vendégek egy kellemes, hideg zuhannyal is lehűthetik magukat.

Mozduljunk ki a teremből

Habár kánikula idején napközben nem csak a forróság, de a káros UV-sugárzás miatt sem tanácsos a napon tartózkodni, a reggeli és esti órákban nyáron is kellemes lehet az időjárás. Ez kiváló lehetőséget biztosít arra, hogy kuncsaftjaiddal kimozdulj a terem homályából, és a szabad levegőn végezzétek az órai gyakorlatokat.

Persze nem kell, hogy hatalmas szervezést igénylő kiruccanásra gondolj! Elég, ha egy-két alkalommal áthelyezed székhelyed a szomszédos parkba, vagy a kerületi iskola udvarára. A szabadban történő mozgás ugyanis egészségesebb, az időszakos környezetváltozás pedig pozitív, motiváló erejű lehet a vendégek számára.

Egy kis átszervezés csodákra képes

A nyári időbeosztás egyeztetése már önmagában sem egyszerű feladat, hiszen a legtöbben ilyenkor egy-, vagy akár többhetes vakációra, hosszú nyaralásra készülnek. júniustól kezdve sokaknak felborul az edzéssel kapcsolatos rutinja, és kiesnek abból a ritmusból, melybe az elmúlt hónapokban sikeresen belerázódtak.

Abban az esetben azonban, ha az ember tudatosan szervezi a hétköznapjait, a pihenő sem fogja kizökkenteni a hétköznapokból. Ma pedig már nem okoz gondot az, hogy akár hetekkel előre megszervezzük órarendünket és lefixáljuk heti edzéseink beosztását.

Az előrelátó tervezésben a legnagyobb segítség a Spomoco órarendkezelő alkalmazása, mely jóval több, mint egyszerű applikáció. A Spomoco digitális asszisztensként segít megszervezni a hétköznapi teendőinket, úgy, hogy azok középpontjába mindig a testmozgást helyezhetjük. A program használatával hetekkel, akár hónapokkal előre megadhatjuk edzéseink időpontját, melyekre kuncsaftjaink egyetlen kattintással feliratkozhatnak, regisztrálhatnak. 

A Spomoco pedig nem csak a szervezésben segít nekik, de folyamatosan emlékezteti őket a közelgő órák időpontjaira, és arra, miért nem szabad kiesniük a hetek, hónapok alatt sikeresen kialakított rutinból. Ilyen módon pedig biztosak lehetnek abban, hogy a nyári lazítás sem zökkenti ki őket túlságosan a megszokott, normális életvitelből.

Regisztrálok a spomoco®-ba

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük